2013. december 17., kedd

A kihívás edzésben tart!


A kihívás edzésben, a közös élmény pedig összetart.
Nekem most a Grossglockner több szempontból került középpontba. Most decemberben 4. alkalommal jutottam fel a csúcsra. Erről a kalandunkról itt számoltunk be: Großglockner - Normál út /2013. december! Egy korábbi sokkal meredekebb utunk a "Mayerlrampe"-n keresztül vezetett fel, írásunk ebben a hónapban a Sportime magazinban jelent meg:

Egy korábbi Glockner mászásunk alkalmával olvastunk a Glocner bivakház „vendégkönyvében” a Mayerlrampéről. Illetve csak a nevét láttuk, mivel ebbe a könyvbe mindenki beleírja, hova szándékozik másnap mászni. A bivakházig eljutók 90%-a két út, a Pallavicini kuloár és a Mayerlrampe között oszlik meg. Akkor mi a könnyebb Pallavicinit vettük tervbe, a másikról szinte semmit nem tudtunk.

Hazaérvén a túráról rögtön fellapoztuk az internetet a megfelelő helyeken, és gyűjtöttünk némi információt. Elég ijesztőnek tűnt a dolog, mivel 70 fokos meredekségű jégfalról írtak, de még egy évünk volt ahhoz, hogy a gondolathoz hozzászokjunk, ugyanis azt vettük tervbe, hogy következő évben a Grossglocknert azon az úton másszuk meg.
A Grossglockner évenkénti megmászása akkoriban már éppen kezdett hagyománnyá válni. Már 4 különböző, a Grossglocknerre vezető utat jártunk be addigra, és szomorúan kezdtük azt gondolni, hogy az összes utat, amire képesnek tartottuk magunkat, megismertük. Nos, a Mayerlrampe eléggé határon volt, de azért elültettük a tudatalattinkban. A cikk teljes terjedelemben innen tölthető le: Mayerlrampe

2014. tavaszától lehetőséget kínálunk kisebb csapatoknak, hogy komolyabb kihívást jelentő kalandokban vehessenek részt. Lehetőséget kínálunk via-ferrata, valamint sziklamászó utakra, és néhány magasabb csúcs meghódítására. Ha a "csapata" kedveli az ilyen jellegű kihívásokat, szívesen vállaljuk a vezetést. Magashegyek-Alpok +4000